A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola valamennyi osztálya aktívan részt vett a Dorcas tanszergyűjtési akcióban. Kicsik és nagyok szeretettel hoztak új és használt taneszközöket, melyeknek nagy hasznát vehetik évkezdéskor a Dorcas Családgondozó Programjában résztvevő rászoruló családok.

 

Dombostanyán ért célba az első Dorcas tanszeradomány a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium  10. osztályos tanulói segítségével, akik már év közben elkezdték a gyűjtést és egy közös látogatás alkalmával át is adták azt, hogy az évkezdés tanszer szempontjából ne jelentsen gondot ennek a családnak.