Múlt

A hollandiai Dorcas-t 1983-ban hozta létre Dirk Jan Groot keresztény hívő, aki a Máté Evangéliuma 25. része alapján elhívást kapott a szegények és rászorulók elérésére. A családi házukban elinduló szervezet az évek során egy nemzetközi szervezetté nőtte ki magát, s jelenleg 20 országban található irodája, több száz projektet valósítanak meg Afrikában, Közel-Keleten és Kelet-Európában. 1991-ben alapították meg a magyarországi szervezetet, melynek telephelye a Debrecen mellett található Erdőspusztán a Dorcas Kemping és Szabadidőközpont, mely 5,5 hektáron biztosít lehetőséget a sportolásra, táborozásra és konferenciák szervezésére.

A Dorcas kuratóriuma felekezetközi egyházi és laikus vezetőkből áll, 2016.01.01-től a magyarországi szervezet szervezetileg függetlenedett a holland anyaszervezettől, amellyel a mai napig jó kapcsolatot ápol.

Jelen

A magyarországi szervezet új neve Dorkász Szolgálat. 15 településen több, mint 40 gyülekezettel és intézménnyel együttműködve valósítja meg fejlesztő programjait határon innen és túl. A Dorkász Szolgálat működését magyarországi támogatók segítségével koordinálja gyülekezeteknek, egyéneknek és cégeknek szóló szponzorációs programjain keresztül. Kiemelt célcsoportjai közé tartoznak a rászoruló családok, hátrányos helyzetű gyermekek és a nehéz körülmények között élő idősek. Diakóniai programjain keresztül évente átlagosan 24 tonna ruhát és 11 tonna élelmiszert osztanak ki mintegy 8000 kedvezményezett számára

Jövő

A Dorkász Szolgálat egy dinamikusan növekvő szervezet, mely szeretné kiszélesíteni tevékenységeit és újabb helyszíneken, újabb csoportok számára biztosítani a megfelelő segítségnyújtás lehetőségét. Az önkéntesség központi szerepet kap a támogató programjaink megvalósításában, ezért bízunk abban, hogy a hazánkban egyre inkább tapasztalható növekvő kedvből és segítőkészségből szervezetünk is részesülhet. Felekezetközi segélyszervezetként szeretnénk egy közös pont lenni a helyi gyülekezetek számára, akik így még több rászorulót érhetnek el Krisztus cselekvő szeretetével a környezetükben.

Ma Magyarországon még mindig nagy szakadék választja el egymástól a szegénységgel küzdőket és a jólétben élőktől. A felzárkózás az Európai Unióhoz, s az elmúlt évek szociálpolitikai döntései bizonyos rétegeknek kedveztek és anyagilag megerősítették őket, ugyanakkor maradtak sokan, akik számára a napi létfenntartás is gondot jelent. Az ENSZ meghatározá- sa szerint mélyszegénységben él az, aki kevesebb, mint napi 5 dollárt tud megélhetésére fordítani, s a havi jövedelme nem haladja meg a 150 dollárt, azaz a 46.500 Ft -tot. Ebből a jövedelemből a megfelelő, napi táplálkozást, ruházkodást biztosítani, utazással, iskolázással, egészségüggyel kapcsolatos teendőket megoldani nem lehetséges. A Dorkász Szolgálat feladata az, hogy tényleges felemelkedést érjen el a rászoruló emberek között. Mi kézzel fogható formában osztjuk meg Krisztus szeretetét a szűkölködőkkel. A maradandó javulást hosszabb távon a helyi keresztyén közösség közreműködésével érjük el közöttük. Bízom abban, hogy sok jóérzésű embertársunk csatlakozik a missziónkhoz!

Kiss Ábel Lukács
Ügyvezető igazgató

Amikor hazánk gazdasági helyzete stabilizálódik, sőt erősödik és egyes társadalmi rétegek életszínvonala emelkedik, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a népesség harmada szegénységben él és százezrek küzdenek a napi megélhetésért a mélyszegénység viszonyai között. Amíg a felső középosztálynak megvannak a felemelkedéshez az esélyei, az alsó középosztály – nem beszélve a perifériára vetettekről – naponta az elszegényedés vagy a mélyszegénység próbatételeivel néz szembe. Én több, mint 10 éve szolgálok a Dorkász kuratóriumában és látom, ahogy emberi életek változnak meg a szolgálatunknak köszönhetően. A szegénységben, mélyszegénységben élő embertársunk ugyanúgy Isten képére és hasonlóságára teremtetett, méltó arra, hogy tisztességes feltételeket teremthessen maga körül. A Dorkász Szolgálata csak akkor végezheti hatékonyan a munkáját, ha jóakaratú emberek összefogá- sa támogatja és együttműködhet azokkal a közösségekkel, melyek egyformán segítenek a közös célok megvalósításában. Ezért kérem, csatlakozzon Ön is a Dorkász missziójához!

Vojtkó Ferenc
Kuratóriumi elnök